Több mint harminc film tizennégy országból
A Frankofón Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Frankofón Filmnapok 2014. február 28. és március 9. között változatos programmal várja a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Filmnapok szervezői a Frankofónia Nemzetközi Szervezete tagországainak filmjein keresztül mutatják be, milyen sokszínű is a frankofón világ.
Részletes program a Filmnapok programfüzetében olvasható. A progamfüzet letöltéséhet kattintson ide vagy a képre.
Kattintson ide a részletes vetítési műsorrendhez és film listához
A hagyományokat követve, a magyarországi független filmforgalmazókkal együttműködésben négy premier előtti vetítés szerepel a programban.
Idén először versenyfilm-kategória is indulnyolc alkotással. A győztes film magyarországi terjesztését megszerző a TV5 Monde csatorna 1000 eurós finanszírozást ajánl fel annak a magyar forgalmazónak, amely a közönségdíjas filmet a későbbiekben forgalmazni fogja.
A Friss és ropogós szekció az elmúlt évek ismert és elismert frankofón filmjeinek krémjéből áll: vígjátékot, drámát és dokumentumfilmet is láthat majd a magyar közönség. Idén nagy hangsúlyt kap a vígjáték, ami egy kétesélyes műfaj, de egy jó filmnél garantált a siker! A vicces pillanotokon túl lesz még borzongás és nem várt fordulat. A társadalmi problémák is előkerülnek a drámákon keresztül, melynek kemény világából olykor a szerelem jelenti a kiutat. Végül, de nem utolsó sorban említsük meg az ugyancsak társadalmi kérdéseket boncolgató dokumentumfilmeket, melyek segítenek megismerni és megérteni a világ és a filmművészet meghatározó korszakait.
A fesztivál különleges eseményei igazi Csemegék: a szervezők többek között rövidfilm-válogatással, egy különleges némafilm-koncerttel, illetve a Visszajárók című nagysikerű francia tévésorozat három epizódjával kedveskednek a közönségnek,amely tavaly megkapta a legjobb drámai sorozatnak járó Emmy-díjat.
A Párizsi Francia Intézet Afrikai Filmintézetével együttműködésben a Filmnapokon látható egy afrikai filmválogatás is, amely, többek között, Sotigui Kouyaté mali származású burkina faso-i színész filmjeiből áll. A vetítéseket az afrikai és karibi világ filmművészetének nagyjait bemutató fotókiállítás egészíti ki. A kiállítás az Urániában Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben március 5. és 25. között látogatható.
Emellett több meghívott rendező is részt vesz a bemutatókon, illetve a vetítések utáni közönségtalálkozókon.
Jegyek a tavalyihoz képest változatlan áron kaphatókaz Uránia jegypénztárában és honlapján.
Helyárak
Teljes árú jegy: 1000 Ft
Kedvezmények
Diákoknak: 700 Ft
Bérletek
Amennyiben 5 különböző filmre vásárol egyszerre jegyet: 800 Ft/film, össz. 4000 Ft
Amennyiben 10 különböző filmre vásárol egyszerre jegyet: 700 Ft/film, össz. 7000 Ft
A Frankofón Filmnapok programja
FEBRUÁR 28. PÉNTEK MÁRCIUS 5. SZERDA |
MÁRCIUS 6. CSÜTÖRTÖK |
|
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató