1. URÁNIA FILMNAPOK / 2013. február 1-3.

1. URÁNIA FILMNAPOK / 2013. február 1-3.

a filmhang és a filmzene jegyében


Az Uránia Filmnapokat 2013-ban rendeztük meg először, akkor február első hétvégéjén, a mindenkori filmszemle idején. A háromnapos rendezvény keretében vetítésekkel, gyerekprogramokkal, élőzenei műsorokkal és szakmai beszélgetésekkel köszöntöttük a magyar filmet. Választott szempontunk, a filmhang segítségével – a hagyományos szerzői filmes paradigmától elszakadva – mutattunk rá a magyar film történeti gazdagságára, megőrzésének fontosságára, átvitt értelemben pedig a filmkultúra „láthatatlan” dimenzióira.

A film sosem volt néma, a vetítéseket a szinkronhang megjelenése előtt is kísérte beszéd, zene, zörej. A film tehát kezdettől fogva sem csak mozgóképi, de hangélményt is jelentett, még ha e dimenziója rendre kevesebb figyelmet kap a kritikai diskurzusban is.

 Az Urániában ezúttal a filmhangé volt a főszerep. A rendezvény gerincét adó vetítéssorozat (34 vetítés) az 1912-től napjainkig tartó kerek egy évszázad filmtermését ölelte fel: a filmtörténészek és hangmérnökök közreműködésével összeállított program a filmhangban rejlő lehetőségek sokféleségét tükrözte. A műsorra tűzött 59 alkotás – játék-, dokumentum- és rövidfilmek – között a hangtörténeti ritkaságok mellett a hangosfilm bő nyolc évtizedének közönségsikerei, valamint az elmúlt évtized díjnyertes fesztiválfilmjei is helyet kaptak.

Kitüntetett figyelmet szenteltünk a filmzenének, a filmekben elhangzó dallamoknak. A legendás slágerek a vetítéseken túl élőben is felcsendültek a filmszínházban: február 2-án, szombaton 5 órától Darvas Ferenc zenei improvizációiaz ötvenes-hatvanas-hetvenes éveket idézték az emeleti kávézóban. Este a Hot Jazz Band a harmincas-negyvenes évek magyar filmslágereiből adott teltházas koncertet a Díszteremben.

A gyermekekről és a fiatalokról sem feledkeztünk meg. Február 3-án, vasárnap délelőtt 10 órától Ez bámulatos! címmel rajzfilmes program várta a családokat. Az 5-10 éves korosztálynak szóló matinéműsor a rajzfilm-készítés titkaiba engedett bepillantást, rámutatva a filmhang – a narráció és a párbeszédek, a zene és a zörejek – fontosságára, illúziókeltő szerepére a mesékben. A gyerekek hat rövid mesefilmet láthattak, melyeket az alkotók – Horváth Mária és Richly Zsolt animációs filmrendezők, Pethő Zsolt és Ágoston Béla zeneszerzők – mutattak be a kicsiknek.

A középiskolás korosztályt filmhang-workshoppal vártuk pénteken; a médiatagozatos diákoknak Zányi Tamás hangmérnök tartott szakmai foglalkozást, amelyen szó esett a hangkészítés folyamatáról, a filmhang technikai és dramaturgiai vetületeiről, a sound design szépségéről és a hangmérnöki pálya sajátosságairól.

A filmszakma képviselőit szólaltatta– de a szélesebb közönséget szólította meg két kerekasztal-beszélgetésünk. Február 2-án, szombaton 3 órától a Mozgóképes archívumok a digitális korban vendégei arra keresték a választ, mit, miért és kinek lehet és kell gyűjteni a digitális korban. A beszélgetés szervesen kapcsolódott az éppen száz esztendő filmkincséből szemezgető programhoz, hiszen a három nap rendkívül érzékletessé tette, milyen fontos és időszerű e filmkincs még teljesebb megőrzése, feldolgozása és elérhetővé tétele.

Vasárnap délelőtt 11 órától a magyar filmhang-iskola rangját, helyzetét elemző beszélgetésre került sor A magyar filmhang jelene és jövője címmel. A meghívott hangmérnökök, dr. Erdélyi Gábor és Balázs Gábor, valamint Kolozsi László film- és zenekritikus a hangszakma szépségei és a hangmester-képzés sikerei mellett olyan kérdéseket is megvitattak, vajon miért nem jellemző Magyarországon a filmhang-kritika, s hogy egyáltalán mit hall a néző a magyar mozikban.

Az Uránia Filmnapok vetítéseire és koncertjeire több mint 4000 néző volt kíváncsi. A rendezvény nem valósulhatott volna meg a Magyar Művészeti Akadémia támogatása nélkül. A rendezvény sikerét e támogatáson túl sokak – szakemberek, alkotók, gyártók, forgalmazók – önzetlen közreműködése segítette, sok örömet szerezve nézőinknek. Köszönjük.

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató