Director: A Kaláka és a Kiscsoport
Zenészek: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Radványi Balázs
Kaláka zenekar
Őket aztán senkinek se kell bemutatni! A kultikus zenekar gyereklemezeinek (A pelikán; Nálatok laknak-e állatok?; Ukulele; Az én szívemben boldogok a tárgyak; Bőrönd Ödön; Madáretető) legkedveltebb darabjaiból áll ez a műsor. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok, és a gyerekek részletesebben megismerhetik a Kaláka különleges, érdekes hangszereit is!
Jegyár:
normál - 1.400,-
gyerek - 1.000,-
4 éven aluli gyerek számára a belépés a koncertre ingyenes, amennyiben a gyerek a kísérő felnőtt ölében ül.
Előzenekar a Kiscsoport :
Kinderground zene nagycsoportosoknak, kisiskolásoknak és harcedzett szülőknek
Zenekarunk 2014 elején alakult. A közös zenélés nem újdonság számunkra: diákkorunkban egy nagyobb formációban sokat játszottunk már így együtt. Később kicsit ugyan elsodoródtunk egymás mellől, de a zenélés továbbra is fontos szerepet töltött be mindegyikünk életében. Így, amikor néhány évvel ezelőtt a Borka és a varázsruha című animációs filmsorozat kísérőzenéje kapcsán felmerült az igény az általunk képviselt zenei irányra, nagy örömmel kezdtünk el újra együtt próbálni, zenét alkotni.
Szerintünk a gyerekek is minőségi zenét igényelnek. Fontosnak tartjuk, hogy változatos legyen a hangzásvilág, ami eléjük tárul. Amellett, hogy hangszerelésünk már önmagában is különlegesnek mondható, sokat játszunk a különböző ritmikai elemekkel, ugyanakkor változtattunk kicsit a szöveg és a zene szokványos arányán is. Szövegeink elsősorban kortárs magyar gyerekversek, illetve ezek ihletésére született saját, játékos írások. Inspirációink közé tartoznak a kora reggeli felemás zoknis ébredések, a vasárnapi ebédek plafonon landoló palacsintákkal, a fehér falra kúszómászó firkák meg még sok minden kis- és nagycsaládos aktualitás.
2016-ban ötről hét fősre bővült zenekarunk. Az addigi fuvola, két szólógitár, énekhang és ütőhangszerek mellé érkezett még egy énekhang és egy basszusgitár. Már ebben a felállásban alkottunk meg saját műfaji behatárolásunkat, amelynek hosszas töprengés után a kindeground nevet adtuk. Úgy gondoljuk, ez az elnevezés már önmagában igen sokatmondó. Büszkén tartjuk magunkat műfajalapító, minőségi, elsősorban 4-10 éves gyerekeknek zenét alkotó és játszó zenekarnak.
Inspirációink közé tartoznak a kora reggeli felemás zoknis ébredések, a vasárnapi ebédek plafonon landoló palacsintákkal, a fehér falra kúszómászó firkák meg még sok minden kis- és nagycsaládos aktualitás.
Az együttes tagjai:
Czingráber Eszter – ének
Kisgyörgy Ilka - ének
Gazda Bence - basszusgitár
Jelinek Balázs – gitár
Pálhegyi Máté – fuvola
Pálvölgyi Balázs – gitár
Pödör Bálint – ütőhangszerek
Mo | Tu | We | Th | Fr | Sa | Su |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy