Director: Uránia Nemzeti Filmszínház
Előadók: Bíró-Érsek Lilla, Madák Katalin, Fülöp Levente, Máté Győző
További közreműködők: Fajd Gergő és Cseh Zoltán
Előtérbe lép a brácsa! Nem is egy, hanem egyszerre négy! Egy brácsakvartett!
Premier ez Magyarországon, legalábbis tudomásunk szerint ez az első ilyen vállalkozás. Az előadók mindannyian a Magyar Rádiózenekar brácsaszólamának tagjai. Összeszokott csapat. Örömmel állnak a közönség elé, hogy bemutassák nagyszerű hangszerük igazi képességeit.
A brácsa (más néven mélyhegedű, viola) hangterjedelme a látványosan magas és mély regiszterek közt helyezkedik el. Mintha elveszne a zenekari vonósok sűrűjében, de nélküle egyik zenemű sem teljes. Ideje hát, hogy végre kilépjen a zenekarból, önállóan is bemutatkozzon, és elkalauzoljon bennünket a zenei világ különböző állomásaira. Így született meg a brácsakvartett gondolata, és vele együtt ez a koncert.
Négy mélyhegedű bársonyos "mezzoszoprán” hangján csendülnek fel a darabok. Kifejezetten brácsára írt művek és remek átiratok, a barokktól egészen a kortárs művekig. Az est során megidézett zeneszerzők közt megtalálhatók a zeneirodalom olyan nagyjai, mint Telemann, akinek a szólóbrácsára és zenekarra írt concertójából csak a zenekari kíséretet kellet átírni, a szóló eredeti formájában maradt. Szintén eredetiben szólalnak meg Christian Lowry és York Bowen brácsanégyesei is, hiszen e két nagyszerű művész ezekkel is fel akarta hívni a figyelmet a hangszerre. Bartók hegedűduóiból is elhangzik három a koncert végén, természetesen átiratban, amelyet a világhírű William Primrose brácsaművész készített.
Műsoron:
J. S. Bach: Ciaccona - a No. 2. d-moll szólóhegedűre írt partitából, átirat négy brácsára
J. S. Bach: 147. kantáta (Jézus nékem drága kincsem), átirat
G. F. Telemann: G-dúr concerto öt brácsára (közreműködik Fajd Gergő)
G. F. Händel: Messiás, Halleluja-kórus, átirat
P. I. Csajkovszkij: Diótörő – Arab tánc, Orosz tánc
K.F.W. Fitzenhagen: Adagio - Ave Maria op 41
J. Massenet: Elégia
G. Fauré: Álom után
E. Satie: Krampusz a dobozban
Ch. Lowry: Románc négy brácsára
Y. Bowen: Fantázia négy brácsára
Bartók Béla: Három darab a 44 hegedűduóból: Arab Tánc, Bánkódás, Szól a Duda - átirat
A kvartett tagjai:
Bíró-Érsek Lilla a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett. Az egyetem után Olaszországban élt és dolgozott, ahol világhírű művészek kurzusain vett részt. Tagja volt a parmai Filarmonica Toscanininak, az Orchestra Filarmonica Italiana és a Milano Classica kamarazenekarnak. 2013-tól a Magyar Rádiózenekar állandó tagja.
Madák Katalin a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett diplomát, majd két évig tanult Spanyolországban a világhírű Gérard Caussé brácsaművésszel. Több mesterkurzuson, versenyen vett részt, melyek segítették a szakmai fejlődését. 2016-tól a Magyar Rádiózenekar állandó tagja.
Fülöp Levente a jasi (Jászváros) George Enescu Zeneakadémián végzett. Több zenekarban játszott, köztük a Haydn Zenekarban, a Weiner-Szász kamarazenekarban, a Magyar Kamarazenekarban. Több zenei felvételen szerepel kamarazenészként vagy szólistaként. 1993-tól a Magyar Rádiózenekar állandó tagja.
Máté Győző a bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémián végzett. 2008-ban közös lemeze jelent meg Szokolay Balázs zongoraművésszel. Több zenekarban játszott, állandó meghívottja külföldi zenekaroknak, tagja a luxemburgi Európai Szólistáknak. 1993-tól a Magyar Rádiózenekar állandó tagja.
Közreműködik Fajd Gergő és Cseh Zoltán.
JEGYINFORMÁCIÓK
Belépő: 2000 Ft
Jegyek elővételben kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján, a jegy.hu-n valamint az Interticket jegyirodáiban.
Mo | Tu | We | Th | Fr | Sa | Su |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy