Through the Eyes of the Masters / 26. 9. - 19. 10. 2014

A retrospective in the framework of the Hungarian Film Week

26 september 2014 - 19 october 2014

Location: Díszterem, Csortos terem

 

Csatlakozzon a programhoz Facebookon:

 

A szeptember 26. és október 19. között négy egymást követő hétvégén retrospektív vetítéssorozatot rendeznek a magyar filmművészet közelmúltban elhunyt, kiemelkedő alkotóinak munkáiból az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A jelképes árú belépővel látogatható vetítéseken Jancsó Miklós, Maár Gyula, Xantus János, Szécsényi Ferenc és Kézdi-Kovács Zsolt filmjeit láthatják a nézők.

A Filmnet Produkció szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és a MaNDA együttműködésével megvalósuló program szeptember 26-án pénteken kezdődik: 18:30-kor Törőcsik Mari és Koltai Lajos nyitja meg a Maár Gyula festményeiből álló kiállítást, majd 19:00 órától a nyitó díszelőadáson 1975-ös filmjét, a Déryné, hol van? című alkotást vetítik. Az első hétvége további részében Jancsó Miklós ritkán látható, klasszikus filmjeivel emlékeznek a szervezők a filmművészre.

Az október 3-5. között Szécsényi Ferenc és Maár Gyula munkássága kerül előtérbe, látható lesz többek között a Vasvirág (1958), a Végül (1974), a Teketória (1976) és a Malom a pokolban (1987). Tovább a második hétvége programjához.

Október 10-12. között Xantus János filmjeiből látható válogatás, olyan klasszikusokkal a programban, mint az Eszkimó asszony fázik (1983), a Rock-térítő (1988) és a Szoba kiáltással (1980). Tovább a harmadik hétvége programjához

A vetítéssorozat utolsó hétvégéjén, október 16-19. között a hosszas betegség után nemrég elhunyt Kézdi-Kovács Zsoltra emlékeznek az És mégis (1991) című filmje vetítésével, a hétvége további részében pedig látható lesz Jancsótól a Fényes szelek (1968) és a Szegénylegények (1965), valamint Maár Gyulától a Hoppá (1992). Tovább a negyedik hétvége programjához

A vetítések jelképes 100 Ft-os regisztrációs jegy megvásárlásával latogathatók, a Díszteremben zajló vetítésekre a belépés díjtalan.

»Dec. 19. – Thursday«
TicketsCall Us14:00     Csortos terem

How Could I Live Without You? (12)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Treasure (12)

TicketsCall Us15:00     Díszterem

Futni mentem (12)

TicketsCall Us16:00     Csortos terem

From Hilde, with Love (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

My Favourite Cake (12)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

DAC Film (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

The Room Next Door (16)

TicketsCall Us18:30     Csortos terem

Kneecap (18)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

Celluloid Nights by Cinema Niche: It's a Wonderful Life (1946)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Howl's Moving Castle (12)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

Lesson Learned (12)

TicketsCall Us20:15     Csortos terem

KIX (16)

» « 2024. December
Mo Tu We Th Fr Sa Su
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345



Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy