Idén is megrendezésre kerül a Múzeumok Éjszakája az Emberi Erőforrások Minisztéruma szervezésében. Június 20-án, szombaton este 6 órakor százegynéhány fővárosi múzeum és más kulturális intézmény, vidéken pedig kétszáznál is több településen még ennél is több múzeum tárja ki a kapuját, a gazdag programkínálat minden korosztály, családok, baráti társaságok számára nyújthat közös élményt, szórakozást, kikapcsolódást.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház egy rendhagyó, látványos dokumentumfilm vetítésével csatlakozott az idei eseményhez, együttműködésben az Osztrák Kulturális Fórummal és a filmet forgalmazó Magyarhangyával. Június 20-án 18 és 22 órai kezdettel premier előtti vetítés keretében láthatják a nézők Johannes Holzhausen osztrák rendező A nagy múzeum című filmjét a bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) felújításáról, gyűjteményéről, működéséről. A 18 órai vetítést követően meghívott szakértők beszélgetnek a filmről, vendégünk lesz Paulus Reiner, a Kunstkammer Wien kurátora. A beszélgetés német nyelven folyik, magyar tolmácsolással.
Kísérő vetítés, 20:15-kor a Díszteremben:
POMPEI LIVE
Tárlatvezetés a British Museum "Élet és halál Pompeiben és Herculaneumban" című kiállításáról.
Amennyiben nálunk vásárolja meg Múzeumok Éjszakája karszalagját, a Pompei Live című tárlatvezetésre 80% kedvezménnyel, 700 Ft-ért válthat jegyet!
A Life and death in Pompei and Herculaneum (Élet és halál Pompeiben és Herculaneumban) című tárlat a British Museum első, nagyszabású kiállítása, melyhez élő, műholdon keresztül sugárzott tárlatvezetés kapcsolódott. A kiállítás az i. e. 79-es Vezúv-kitörés előtti, azaz a mintegy 2 000 évvel ezelőtti, virágzó gazdasági központ: Pompei és apró tengerparti falucska, Herculaneum otthonait és lakóinak életét rekonstruálja. A British Museum vezérigazgatója, Neil MacGregor lesz a házigazdánk ezen a különleges tárlatvezetésen, amely során elismert szakemberek nyilatkoznak, korabeli zenét és irodalmi műveket hallhatunk, részletek hangzanak el kortárs beszámolókból, és kimondottan ez alkalomból készült felvételeket láthatunk a mai Pompeiről és Herculaneumról.
Posted by Uránia Nemzeti Filmszínház on 2015. június 4.
JEGYINFORMÁCIÓK
A Múzeumok Éjszakája összes budapesti programjára egy közös karszalag váltható. A karszalag belépést biztosít az összes budapesti csatlakozott múzeum és az egyéb résztvevő kulturális intézmény minden programjára, és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is. Emellett a karszalaggal rendelkező látogatók igénybe vehetik a múzeumi buszjáratokat. A Múzeumok Éjszakája részletes programja az esemény központi honlapján olvasható: www.muzej.hu
A karszalag ára 1500 Ft, gyermekeknek (6-18 év között) 600 Ft, 6 éven aluli gyerekeknek a belépés ingyenes.
A karszalagok elővételben kaphatók június 12-től az Uránia jegypénztárában.
Helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges. A terem korlátozott befogadóképessége miatt, amennyiben mindenképp szeretne részt venni a vetítésen, kérjük, hogy a karszalag megvásárlásakor regisztráljon is az eseményre a jegypénztárban.
The documentary THE GREAT MUSEUM is a curious, witty and humorous peek behind the scenes at a world-famous cultural institution. Director Johannes Holzhausen and his team spent more than two years gathering material at the Kunsthistorisches Museum in Vienna. Shot in the attentive style of direct cinema – with no off-screen commentary, no interviews and no background music – the film observes the various processes involved in creating a perfect setting for art. From the managing director to the cleaning services team, from the carriers to the art historians, the staff members at the museum are all interdependent cogs in the same machine.
The film offers glimpses of the day-to-day routine at the museum, but focuses primarily on micro-dramas featuring museum employees. For example, a conservator who discovers that a Rubens painting has been painted over several times; another conservator who expresses his despair in mending a model battleship with a few expletives; a member of the guest services team who feels her team is not well integrated at the museum; an elderly head of a collection who is about to head into retirement; an art historian who experiences the thrill and frustration of an auction, and the chief financial officer who thinks the “3” on the new promotional material looks “aggressive”. All this makes the film more than a portrait of a public cultural institution trying to maintain its integrity by balancing between budgetary issues and competitive pressure. THE GREAT MUSEUM also addresses more profound issues: Is it possible to reconcile the conservation of the objects with an up-to-date presentation? What part does art play in the representation of national identity in politics and tourism?
Documentary filmmaker Johannes Holzhausen carefully balances single moments and the overall narration, reproducing the style that has distinguished his previous films. The precise camera work (Joerg Burger, Attila Boa) and poignant editing (Dieter Pichler) serve to create the atmosphere of patient observation and reflection, just as the film’s protagonists are in the service of an institution that will outlast them. And in this sense THE GREAT MUSEUM is also a film about temporality and transience. It relates the museum’s everyday business to its long tradition, which dates back to the Habsburg Monarchy, and the timelessness of art objects.
Mo | Tu | We | Th | Fr | Sa | Su |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy