Spanyol Filmhét 2018 / Október 16-22.

Randevú a spanyol filmmel október 16. és 22. között

2018. október 16. - 2018. október 22.

Helyszín: Díszterem

Spanyol Filmhét 2018 Program
Pablo Berger, Manuál Martín Cuenca, Carla Simón, Brian Alexander, Gustavo Salmerón, Lino Escalera, Fernando González Molina, Santiago Segura, Ramón Salazar és Isabel Coixet.
Mi a közös bennünk? Mind Goya-díjra, azaz a spanyol filmdíjra jelölt rendezők, akiknek legújabb alkotása október 16. és 22. között az Urániában tűnik fel az idei Spanyol Filmhét programjában. A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös, egyhetes rendezvényen a kortárs spanyol mozgókép kiemelkedő filmjeivel találkozhatnak a nézők. A tíz alkotást felvonultató program széles spektrumát mutatja be az idei és a múlt év spanyol filmtermésének, hiszen dráma, vígjáték, thriller, de még dokumentumfilm is kerül az Uránia vásznára.
A program leporelló PDF formátumban a képre kattintva érhető el.>>

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg. A filemket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük. A jegyelővétel október elején indul!


Részletes program:

október 16., kedd

19:30    
ABRAKADABRA - a Filmhét nyitó vetítése

vígjáték, r.: Pablo Berger, 96’, 2017
A Hófehérke című filmjével Európai Filmdíjra jelölt Pablo Berger most vígjátékkal rukkolt elő. Carmen és Carlos hétköznapi rutinját váratlan esemény zavarja meg: egy esküvőn a nő unokatestvére, egy amatőr hipnotizőr a szkeptikus férjjel tart bemutatót. Másnap Carlos különösen viselkedik, úgy tűnik valami nem jól sült el.

ismétlés: október 22. hétfő, 20:30

október 17., szerda

18:30    
1993 NYARA

dráma, r.: Carla Simón, 97', 2017
Frida hatéves kislány, aki nemrég vesztette el az édesanyját. Vidéken élő rokonok fogadják be. Alig érti, ami vele történik – nap mint nap szembe kell néznie az új valósággal.  Carla Simón ezért az alkotásért nyerte el a legjobb elsőfilmesnek járó elismerést a Berlinalén.

20:30     AZ ÍRÓ
dráma, r.: Manuál Martín Cuenca, 112’, 2017
Álvaro elválik feleségétől, a sikeres bestseller írótól, és elhatározza, hogy megvalósítja nagy álmát: ír egy nagyszerű regényt. Rájön, hogy a fikció a valóságon keresztül írható le, ezért manipulálni kezdi szomszédait és barátait. Az alkotást két kategóriában jelölték Goya-díjra.

október 19., péntek

16:30     KÖNYVESBOLT A TENGERPARTON
dráma, r.: Isabel Coixet, 113´, 2017, 12 éven aluliak számára nem ajánlott
1959-ben egy kis angliai településen egy fiatal nő úgy dönt, hogy könyvesboltot nyit, amire korábban nem volt példa ezen a vidéken. Isabel Coixet könyvadaptációja öt kategóriában hozta el a Goya-díjat és olyan emblematikus angol színészeket vonultat fel a vásznon, mint Emily Mortimer vagy Billy Nighy.

18:45     KERTELÉS NÉLKÜL
vígjáték, r.: Santiago Segura, 87´, 2018
A színészként megszámlálhatatlan filmben játszó, a Torrente-filmekkel ismertté vált Santiago Segura idén újra komédiát rendezett. Paz élete látszólag tökéletes, de mégsincs minden rendben. A nő egy hindu gyógyítóhoz fordul, aki ezeréves növényekből készült csodaszert ír fel neki. A szer hatékonyabbnak bizonyul a vártnál...

20:30     A LÁTHATATLAN ŐR
thriller, r.: Fernando González Molina, 129´, 2017
A Baztán folyó partján egy fiatal lány meztelen holtteste kerül elő. Amaia Salazar felügyelőnő vezeti a nyomozást. Elizondo városába kell utaznia, ahol felnőtt és ahonnan egész életében menekülni próbált. A tavalyi Spanyol Filmnapokon láthattuk a rendező előző, Pálmafák a hóban című alkotását.

október 20., szombat

16:30     GARABANDAL, CSAK A JÓISTEN TUDJA
dráma, r.: Brian Alexander, 96´, 2017
A ’60-as évek elején San Sebastián de Garabandal településen, Szent Mihály arkangyal látogatást tesz négy fiatal lánynál. Két nappal később a négy barátnő előtt megjelenik a Kármenhegyi Szűz. A városka plébánosa és csendőrőrmestere olyan eseménnyel szembesülnek, amely meghaladja képességeiket.

október 21., vasárnap

20:30    
NEM TUDOK BÚCSÚT VENNI
dráma, r.: Lino Escalera, 96´, 2017
Carla telefonhívást kap testvérétől: édesapja, akivel már jó ideje nem beszélt, beteg, ezért gyermekkora színhelyére repül, hogy Barcelonába vigye édesapját kezelésre. Megkezdik közös utazásukat... Az alkotást idén a legjobb elsőfilmes Goya-díjára jelölték.

október 22., hétfő

18:30     SOK GYEREK, EGY MAJOM ÉS EGY KASTÉLY
dokumentumfilm, r.: Gustavo Salmerón, 90´, 2017
Sok gyerek, egy majom és egy kastély – ezekről álmodozott Julita Salmerón kislánykorától, és vágyai beteljesültek. Amikor legkisebb gyermeke megtudja, hogy anyja elvesztette meggyilkolt dédanyja három generáción át megőrzött csigolyáját, a család kincskeresésbe kezd azok között a furcsa tárgyak között, amelyeket Julita életének több mint nyolcvan éve alatt felhalmozott. Gustavo Salmerónt eddig színészként láthattuk feltűnni a vásznon, ez az alkotás az első rendezése.

20:30    ABRAKADABRA
vígjáték, r.: Pablo Berger, 96’, 2017


A filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítjük.

Normál jegyár: 1500 Ft


Jegykedvezmények:
Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1100 Ft-os áron válthatnak jegyet.

Bérlet
Bérletet vált, aki a program legalább öt előadására egyszerre vált jegyet.
A bérletben váltott jegyek ára 1100 Ft. Ez a kedvezmény online jegyvásárláskor is él.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató