A fiatal román film közel két évtizede élő lelkiismeretünk: élen jár a félmúlt történeteinek feltárásában, hétköznapi élettapasztalataink megfogalmazásában. A Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló Román Filmhét, amely az elmúlt 13 évben elhozta Budapestre a román film új hullámának kincseit, ezúttal összegző kiadással jelentkezik. A rendszerváltás 30. évfordulóján megállunk és visszatekintünk.
A kétezres évek legsikeresebb román rendezőinek munkáiból láthatunk válogatást; többek között Cristian Mungiu, Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu, Radu Muntean történetein keresztül idézzük fel a rendszerváltó évek, az előzmények és a következmények történelmi tapasztalatát. Az állampárti diktatúra kegyetlen, abszurd mechanizmusairól nemcsak az ő filmjeik adnak hírt a programban, hanem két legendás, egykor betiltott film is: az 1968-as Helyszíni szemle és az 1982-es Miért zúgnak a harangok?, melyekkel a román film- és színházművészet tavaly elhunyt rendezőóriására, Lucian Pintiliére is emlékezünk. A múltképet különleges dokumentumfilmek teszik teljessé: az archív anyagokra épülő, monumentális Nicolae Ceausescu önéletrajzabravúrosan összeállított leleplező montázs a diktátorról, míg a játékosabb Chuck Norris a kommunizmus ellen arról mesél, mit jelentettek annak idején a feketén másolt, VHS-en terjesztett nyugati filmek. A filmhét november 19-én Corneliu Porumboiu új, Cannes-ban bemutatkozott alkotásával, A hegyek szigetével indul, amely krimikomédiaként új színt képvisel a kortárs román filmben.
Program
NOVEMBER 19., KEDD
19:30 - A hegyek szigete / La Gomera - NYITÓ ELŐADÁS
román-francia-német krimivígjáték, 2019, 97 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Corneliu Porumboiu
NOVEMBER 20., SZERDA
18:00 - Helyszíni szemle / Reconstituirea
román játékfilm, 1968, 100 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Lucian Pintilie
20:00 - 4 hónap, 3 hét, 2 nap / 4 luni, 3 saptamani si 2 zile
román játékfilm, 2007, 113 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Cristian Mungiu
NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK
18:00 - Mesék az aranykorból / Amintiri din epoca de aur
román-francia filmszatíra, 2009, 155 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Ioana Uricaru, Constantin Popescu, Cristian Mungiu, Razvan Marculescu, Hanno Höfer
NOVEMBER 22., PÉNTEK
18:00 - Jelszó: A papír kékre vált / Hârtia va fi albastră
román játékfilm, 2006, 95 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Radu Muntean
20:00 - Nicolae Ceaușescu önéletrajza / Autobiografia lui Nicolae Ceaucescu
román dokumentumfilm, 2010, 180 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Andrei Ujica
NOVEMBER 23., SZOMBAT
14:00 - A hegyek szigete / La Gomera
román-francia-német krimivígjáték, 2019, 97 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Corneliu Porumboiu
16:00 - Miért húzzák a harangokat? / De ce trag clopotele, Mitica?
román játékfilm, 1981, 120 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Lucian Pintilie
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
16:00 - Zseton és beton / Marfa si Banii
román játékfilm, 2001, 90 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Cristi Puiu
18:00 - Volt-e vagy sem? / A fost sau n-a fost?
román játékfilm, 2006, 89
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Corneliu Porumboiu
20:00 - Chuck Norris a kommunizmus ellen / Chuck Norris vs Communism
angol dokumentumfilm, 2015, 78 perc
román nyelven, magyar felirattal
rendező: Ilinca Calugareanu
Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és weboldalán.
Normál jegyár: 1600 Ft
Jegykedvezmények:
Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1200 Ft-os áron válthatnak jegyet.
Bérlet
Bérletet vált, aki a program legalább négy előadására egyszerre vált jegyet.
A bérletben váltott jegyek ára 1200 Ft. Ez a kedvezmény online jegyvásárláskor is él.
A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató