9. Román Filmhét / 2014. október 14-18.

Válogatás a kortárs román filmtermésből

2014. október 14. - 2014. október 18.

Helyszín: Díszterem, Fábri terem

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a legfrissebb román filmtermésből válogató Román Filmhét. A több fesztiválsikert felvonultató válogatás október 14-én a Közelebb a Holdhoz című tragikomédia ingyenesen látogatható vetítésével kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Budapesti Román Kulturális Intézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésében megvalósuló filmhét 2014. október 14-én 18:30-kor sajtótájékoztatóval kezdődik az Uránia Kávéházban, melyet 19:30-kor a Nae Caranfil által jegyzett Közelebb a Holdhoz (Closer to the Moon / Mai aproape de lună) című tragikomédia magyarországi bemutatója követ. Az 1959-ben játszódó, valós eseményeken alapuló furcsa történetben egy bankrablás miatt halálra ítélt tettespárost „felkérnek”, hogy játsszák el saját szerepüket egy nevelési és propaganda célból készülő filmben. A nyitó díszvetítésre a belépés ingyenes, regisztráció az Uránia honlapján és jegypénztárában lehetséges.

A filmhéten további öt játékfilmet vetítenek az Urániában, többségük sikerrel szerepelt a nemzetközi fesztiválokon. Látható lesz Stere Gulea Egy komcsi nyanya vagyok! (Sunt o babă comunistă) című vígjátéka, melyben az idősödő házaspár, Emilia és Ţucu nyugodt, hétköznapi élete a feje tetejére áll, mikor a lányuk amerikai jegyesével visszatér Kanadából, de ez egyben lehetőség is számukra, hogy nosztalgiával idézzék fel saját, a kommunista Romániában töltött ifjúságukat. A filmalapjául a legnépszerűbb, legtöbb nyelvre lefordított kortárs román író, Dan Lungu magyarul is megjelent, azonos című regénye szolgált. Iulia Rugină drámai vígjátéka, a Love Building egy olyan táborban játszódik, amelynek célja a válságba jutott párkapcsolatok „megjavítása”. A zsákutcába jutott párokat három pszichoterapeuta irányítja, akik közösen próbálják meg felidézni a résztvevőkkel a szerelmi történetek kialakulását. Valentin Hotea Roxanne című filmdrámája egy negyven körüli férfi történetét mutatja be, akinek élete jócskán összekuszálódik, mikor úgy dönt, hogy kikéri megfigyelési dossziéját, melyet a Securitate készített róla. Radu Gabrea, nemzedékének egyik legtermékenyebb szerzője Egy szerelmi vallomás – Lindenfeld (O poveste de dragoste, Lindenfeld) címmel olyan filmet készített, amely csöndes nyugalmával rendíti meg a nézőt. A történetben Ullrich, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő vállalatigazgató egy tévéműsor hatására visszatér szülőfalujába, hogy meglelje már-már elfeledett gyermekkorát.

A filmhét keretében a kortárs alkotásokon kívül egy román klasszikust is láthat a közönség. Nicolae Opriţescu Januári álmok (Vis de ianuarie) című 1978-as filmdrámája egy szenvedélyes, hazafiasságról szóló alkotás, amely a programban szereplő filmekhez hasonlóan a történelmet idézi meg. A XIX. századi történet a rendszert bíráló utalásai miatt megjelenésekor sokat küzdött a cenzúrával.

A filmeket magyar felirattal vetítjük. A kedvezményes jegyár a Román Filmhét vetítéseire 900 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 700 Ft.

Vetítési program

OKTÓBER 14. kedd

18.30 Uránia Kávézó - Sajtótájékoztató

19.30 Díszterem - Hivatalos megnyitó és díszvetés: Közelebb a Holdhoz
Closer to the Moon / Mai aproape de lună
román vígjáték/dráma, 117 perc, 2014
angol nyelven, magyar és román felirattal
írta és rendezte: Nae Caranfil

Erre a vetítésre a belépés ingyenes, az előzetes regisztrációhoz kattintson ide!

OKTÓBER 15. szerda

19.00 Díszterem - Egy komcsi nyanya vagyok!
Sunt o babă comunistă
feliratos román vígjáték, 94 perc, 2013
rendezte: Stere Gulea

21.00 Díszterem - Roxanne
feliratos román filmdráma, 97 perc, 2013
rendező: Valentin Hotea

OKTÓBER 16. csütörtök

19.00 Fábri terem - Januári álmok
Vis de ianuarie
feliratos román filmdráma, 94 perc, 1978
rendező: Nicolae Opriţescu

21.00 Fábri terem - Love Building
feliratos román vígjáték, 85 perc, 2013
rendező: Iulia Rugină

OKTÓBER 17. péntek

19:00 Fábri terem - Egy szerelmi történet – Lindenfeld
O poveste de dragoste, Lindenfeld
feliratos román filmdráma, 95 perc, 2014
rendező: Radu Gabrea

21.00 Díszterem - Közelebb a Holdhoz
Closer to the Moon / Mai aproape de lună
román vígjáték/dráma, 117 perc, 2014
angol nyelven, magyar és román felirattal
írta és rendezte: Nae Caranfil

OKTÓBER 18. szombat

17:00 Fábri terem - Love Building
feliratos román vígjáték, 85 perc, 2013
rendező: Iulia Rugină

19:00 Fábri terem - Egy szerelmi történet – Lindenfeld
O poveste de dragoste, Lindenfeld
feliratos román filmdráma, 95 perc, 2014
rendező: Radu Gabrea

21.00 Fábri terem - Roxanne
feliratos román filmdráma, 97 perc, 2013
rendező: Valentin Hotea

 


Kapcsolódó műsorok

Közelebb a Holdhoz

Október 14-én 19:30-kor és október 17-én 21 órakor

Love Building

Október 16-án 21 órakor a Román Filmhéten

Egy szerelmi történet - Lindenfeld

Október 17-én és 18-án 19 órakor

Egy komcsi nyanya vagyok!

Október 15-én 19 órakor a Román Filmhéten

Roxanne

Október 15-én és október 18-án 21 órakor a Román Filmhéten

Januári álmok

Október 16-án 19 órakor a Román Filmhét műsorában
» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató