Moziképek - Online vetítés a magyar film napján

Április 30-án, a magyar film 120. születésnapján

2021. április 30. 17:30 - 19:30

Helyszín: Uránia Online

2018 óta április 30-a a magyar film napja. Ilyenkor filmtörténetünk kezdeteire emlékezünk, valamint a magyar film történeti és kortárs gazdagságát ünnepeljük. Idén a jeles dátum még különlegesebb, hiszen éppen 120 éve történt, hogy április 30-án az Uránia Tudományos Színházban, a mai Nemzeti Filmszínház elődjében bemutatták az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotást, A tánczot.

Ebből az alkalomból az Uránia a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatával és a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívummal együttműködve ünnepi műsorral jelentkezik online csatornáján. A műfajilag sokszínű program a  magyar film ritkán látható történeti és kortárs értékeire hívja fel a figyelmet, első felében három mára klasszikussá vált rövidfilmet vetítünk, majd egy olyan új, a megidézett mesterek munkásságához is kötődő alkotás kerül a virtuális mozivászonra, amely Magyarországon először most lesz látható. A folytatásban a filmtörténet őskorába megyünk vissza, hogy bepillantsunk egy korai magyar filmes műhely munkájába.  A vetítés előtt Gelencsér Gábor filmesztéta mond bevezetőt.

Az esemény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

A filmest programja díjmentesen (regisztrációs jeggyel) tekinthető meg. A jegyvásárlás menetéről bővebb információ és jegyvásárlási segédlet alább található. 

JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyár: 0 Ft

Program:
 
Férfiarckép (rövid dokumentumfilm, 1964, 9 perc)
Rendező: Gyöngyössy Imre, operatőr: Sára Sándor, Gaál István

A magyar új hullám egyik jelentős alkotója ebben a rövidfilmben falusi körzeti orvosként dolgozó édesapja lírai portréját rajzolja meg.


 
Öngyilkosság (kisjátékfilm, 1967, 24 perc)
Rendező: Kósa Ferenc, operatőr: Sára Sándor, forgatókönyvíró: Csoóri Sándor, Kósa Ferenc

A kilencéves nyomorgó, szeretetre vágyó, öngyilkossággal kísérletező József Attila történetének felidézése. József Attila novellájának adaptációja.



Mozikép
 (filmetűd, 1976, 11 perc) 
Rendező-operatőr: Tóth János, zene: Szabados György

Tóth János kísérleti filmje a mozi hőskora, a képalkotás és a mozgóképkészítés aktusa előtt tiszteleg.


 
Láttam (kisjátékfilm, 2019, 20 perc) - Magyarországi ősbemutató
Rendező: Bicskei Zoltán, operatőr: K. Kovács Ákos, zene: Ittzés Gergely és Szabados György

Szabad asszociációs belső utazás odakünn a szikes pusztaság óriáspódiumán. A pusztán regnáló Vak sétája és látomása a film keretjátéka, de valójában az egész film a genius loci rajza. A Láttam c. filmpoéma a magyarkanizsai járás pusztaságán készült és Hommage Huszárik Zoltán és Sára Sándor művészete előtt.


A kamerás emberek – A mozi, a kinematográfia úttörőinek története a Délvidéken
 (szerb–magyar ismeretterjesztő film, 2016, 50 perc)
Rendező: Siflis Zoltán, operatőr: Raffai Csaba

Lifka Sándornak és Bosnyák Ernőnek, a filmművészet két közép-európai úttörőjének élete és munkássága Bácskához, jelesül Szabadkához és Zomborhoz kötődik. Mindketten múlhatatlan érdemeket szereztek az első vándormozik, kőfilmszínházak, az első filmhíradók, az első magyar nyelven megjelent filmújság és a filmforgalmazás megalapozásával. A filmből az is kiderül, hogy Lifka kapcsolatban állt a budapesti Uránia Tudományos Színházzal.

A Férfikép, az Öngyilkosság és a Mozikép című filmek felújított változatban kerülnek vetítésre. A filmek restaurálása a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívumban készült. 




***

A filmek ingyenesek, de megtekintésükhöz 0 Ft-os regisztrációs jegyet kell "vásárolni" az online-uranianf.jegy.hu oldalonn, ami a honlapunkon az egyes előadások leírásainál, illetve a fenti listából is elérhető.

A jegyvásárlás folyamatához az alábbi tájékoztatóban talál segítséget:

Uránia online jegyvásárlás - leírás

Az előadásokra az online.jegy.hu oldalon tud jegyet vásárolni az Uránia Nemzeti Filmszínház boxában. Ha még nem regisztrált vásárló az online.jegy.hu-n, akkor a sikeres vásárláshoz előbb regisztrálnia kell a „Bejelentkezés” fülön, majd folytathatja a tranzakciót. Amennyiben segítségre szorul a jegyvásárlás vagy a vetítésbe való bekapcsolódás lépéseiben, itt talál leírást a vásárlás és a vetítés elérésének menetéről.

(A képre kattintva PDF fájl jelenik meg).

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy ajándékjegy vásárlására az online vetítéseknél nincs lehetőség! Egy regisztrált vásárló csak 1 db jegyet tud felhasználni, ezért KÉRJÜK, 1 DB VIRTUÁLIS JEGYET VÁSÁROLJON!  A jegyek nem átruházhatók és egyszerre egy eszközön felhasználhatók.

A film a vásárlás után online felületen nézhető meg.

***

A vetítés a meghirdetett időpontban kezdődik és a valós vetítési időben fut, azaz nem megállítható, nem visszajátszható. 

Ha a közvetítésben technikai problémák merülnek fel, akkor kérjük ellenőrizze az alábbi feltételeket:

A közvetítést Google Chrome, Firefox és Safari böngészővel tudja megtekinteni, az Internet Explorer és az Edge nem támogatott.

- Ajánlott, hogy a közvetítést wifi kapcsolat helyett kábel csatlakozással tekintse meg, emellett kérjük állítson le a számítógépen minden egyéb alkalmazást, akadás esetén pedig próbálja meg frissíteni a böngészőjét.

- A közvetítés során a hang- és képminőséget érintő problémákat legtöbbször a gyenge szélessávú internetkapcsolat okozza. Mindenekelőtt kérjük frissítse vagy indítsa újra a böngészőt, illetve ellenőrizze az internetkapcsolat állapotát. Ha a probléma nem szűnik meg, húzza ki a hálózatból a routert néhány percre, majd csatlakoztassa újra.

- A vetítés maximum 1920x1080 felbontású képpel működik - a felbontás automatikusan igazodik az otthon használt sávszélességéhez. Ha lassabb az internet sebessége, akkor tapasztalhat akadozást, de 10 Mbps sávszélességű internet sebességgel kiváló minőségben fogja tudni nézni a közvetítést, és 5 Mbps sávszélességgel is jó minőségben nézhetőek az események.



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Elbűvölve
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató