< VISSZA

Cakó Ferenc homokanimációi - DÓZSA 1514


magyar homokanimáció, 120 perc, 2014

Időpontok:

Rendező: Cakó Ferenc

Közreműködők:

Mundrucz Tamás - vágó
Sáry Bánk - zeneszerző
Nógrádi Gábor - dramaturg
Buslig Eszter - szakértő

A DÓZSA 1514 homokanimáció film tartalmáről bővebben:

1514 áprilisában a törökök elleni keresztes hadjáratra toboroztak Magyarországon. A mezőgazdasági munkák idején azonban a nemesség nem akarta elengedi jobbágyait a földekről, ezért minden lehetséges eszközzel megpróbálták megakadályozni a főként jobbágyokból álló keresztes hadsereg felállítását. A királyi tanács végül is engedélyezte a toborzást, a hadsereg vezetésével pedig a nándorfehérvári őrség egyik tisztjét, Székely Dózsa Györgyöt bízták meg. Az elégedetlen, nehéz körülmények között élő jobbágyok nagy tömegben, közös táborokban gyűltek össze az ország több pontjáról, és megbeszélték közös gondjaikat, panaszaikat. Mindezek mellett az erős királyi hatalmat nélkülöző országban, az ezt megelőző évtizedekben csak saját jogait erősítő nemesség megtalálta a módját, hogy a keresztes háborúban részt vevő jobbágyok családjait nehéz helyzetbe juttassa. Dózsa György hadai az urak ellen fordultak, és kitört a parasztháború...


Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató