< VISSZA

Elégia: Akosh S. koncert


koncert Huszárik Zoltán filmje alapján, 90 perc, 2016

Időpontok:

Rendező: Akosh S. (Szelevényi Ákos)


Az egész estés koncertet, mely az Amiens-i (Franciaország) Nemzetközi Filmfesztivál felkérése született meg, most először láthatja a hazai közönség.

Akosh S. (Szelevényi Ákos) 15 éves korában Budapesten, zártkörű vetítésen fedezi fel Huszárik Zoltán Elégia című filmjét, majd 22 éves korában látja újra Párizsban. A művel való találkozása alapvető mérföldkövet jelent életében és munkásságában. A zene a filmből inspirálódott, de nem kíséri azt, nem válik a zenéjévé, hanem bevezetőként szerepel, így tisztelegve az eredeti, Durkó Zsolt által komponált zene előtt.

Huszárik Zoltán (1931-1981) azon ritka alkotók egyike, akik munkásságukkal újat és maradandót tudtak létrehozni. Elégia című filmkölteménye alapvető jelentőségű mű, utólag már-már mitológiai alakká emelte a zaklatott sorsú rendezőt. 34 évesen valósítja meg a filmes nyelvezetet megújító alkotást, melynek vetítését hosszú évekre betiltják.

A 19 perces film a ló/ember allegóriára építi fel mondanivalóját az elmúlásról. Az állatot, melyet kétezer évvel az időszámítás előtt domesztikált az ember, melyet az elsők között találunk meg a prehisztorikus barlangrajzokon, a hosszú közös történelem során lassan kiszorítja az emberi civilizáció. A film kompromisszum nélkül mutat rá a teljes kiszolgáltatottságra a fejlődés viszonyában.

A számos díjjal jutalmazott Elégia rövid szekvenciákkal operál. Poétikus és, mint a zene, ritmikus, de cselekménytelen: a lélek történetét, rezdüléseit kutatja, és pontosan ez a költői megfogalmazás jelenti Akosh S. számára a  kiindulópontot és a hidat a különféle művészeti kifejezésmódok között.

Koncepció, zene: Akosh S. (Szelevényi Ákos)

Fellépő zenészek:
Ajtai Péter - nagybőgő
Akosh S.  - tenor & szoprán szaxofon, fém & basszus klarinét
Benkő Róbert  - nagybőgő
Valentin Ceccaldi  - cselló
Kováts Gergő  - szaxofonok, basszus klarinét
Miklós Szilveszter  - dob, gardon
Porteleki Áron  - dob, gardon, brácsa

Hangmérnök: Jean-Philippe Dupont

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház díszterem
Budapest, Rákóczi út 21.
 
Jegyár: 2.000 Ft

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató