A koronavírusjárvány következtében az Itáliai utazás 2019/20-as évadának azon vetítései, amelyek a 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet időszakába estek, új időpontban kerülnek levetítésre:
Finzi-Continiék kertje (2020.03.16.), Isten hozta délen! (2020.03.30.), Kezek a város felett (2020.04.20.), Marianna Ucrìa (2020.05.04.), A Sanità negyed polgármestere (2020.05.18.), Vénasszonyok nyara (2020.06.08.) - a várva várt új időpontokat alább közöljük.
A korábban megváltott jegyek az új időpontokra változatlanul érvényesek. Azok, akik az új időpontban nem tudják vagy nem kívánják megtekinteni az előadást, jegyüket visszaválthatják, avagy jegyük áráról lemondhatnak a filmszínház javára. Az ezzel kapcsolatos részleteket itt találja. >>>
Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Olasz Kultúrintézet a 2019/20-es évadban is itáliai utazásra hívja az olasz kultúra, táj és nyelv szerelmeseit. Míg két éve a nagysikerű Római anzix sorozatban az Örök várost járhattuk be a klasszikus filmkincs segítségével, tavaly a „csizma" eldugottabb szegleteiben forgatott filmritkaságok kerültek a mozivászonra. Az idei sorozat ezt a megkezdett utat folytatja, ezúttal nagy hangsúlyt fektetve az észak-olasz régiókra, Lombardiára, Piemontra, Emilia-Romagnára, sőt Friulira és Trentino-Alto Adigére is. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Jegyár: 1600 Ft
Kedvezményes jegyár: 1200 Ft
Kedvezménytípusok:
Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény (a pénztárban érvényesíthető)
Bérletkedvezmény: bérletet vált, aki egyszerre öt vagy több előadásra vásárol jegyet.
Az Itáliai utazás 2019/2020-as évad elhalasztott előadásainak új időpontjai:
2020. október 5., hétfő 18:30
Vénasszonyok nyara / Pranzo di Ferragosto
A 2020. június 8., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz vígjáték, 2008, 75 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Gianni Di Gregorio
2020. október 19., hétfő 18:30
Isten hozta délen! / Benvenuti al Sud
A 2020. március 30., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz-német vígjáték, 2010, 101 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Luca Miniero
2020. november 2., hétfő 18:30
Kezek a város felett / Le mani sulla citta
A 2020. április 20., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz-francia játékfilm, 1963, 105 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Francesco Rosi
2020. november 30., hétfő 18:30 /Elmarad - Új időpontra kerül!
Marianna Ucrìa
A 2020. május 04., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz-francia-portugál játékfilm, 1997, 108 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Roberto Faenza
2020. december 14., hétfő 18:30 / Elmarad - Új időpontra kerül!
A Sanità negyed polgármestere / Il Sindaco del Rione Sanità
A 2020. május 18., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz krimi, 2019, 115 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Mario Martone
2020. december 28., hétfő 18:30 / / Elmarad - Új időpontra kerül!
Finzi-Continiék kertje / Il giardino dei Finzi Contini
A 2020. március 16., hétfő 18:30 vetítés pótlása.
olasz-NSZK játékfilm, 1970, 94 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Vittorio De Sica
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató