Az 53 játékfilm után a Magyar Művészeti Akadémia tagsága kiválasztotta a 100 legjelentősebbnek tartott dokumentumfilmet is a magyar filmmûvészet történetéből. Ezeket is (a hagyományt folytatva) tematikus csoportokba osztottuk.
Sorozatunk filmjei átfogják a huszadik század magyar történelmét, az első világháborútól kezdve a második világháborúig, a Rákosi korszakig és az 1956-os forradalomig, a forradalmat követő megtorlásig, illetve a forradalom után külföldre menekült résztvevők sorsáig. Ahány film, annyi rendező, annyi művészi megközelítésmód, annyi árnyalat a történelemszemléletben. Az egyik filmben a harcot már „békévé oldja az emlékezés”. Több másik filmben ehhez még tényeket kell feltárni, fel kell törni a feledés zárjait. Van, ahol a sok évtizedes tragédiák máig „véreznek”. És van, ahol a legenda már elfedte az egykori valóságot, és nehéz kutatómunkával lehet a tényeket előtárni, vagy már sohasem fogjuk azokat biztonsággal megismerni.
A film nem helyettesítheti a történész munkáját, ezek a filmek sem törekednek erre. Mindegyik film támaszkodik a szakértők segítségére. Viszont a képek és hangok, az emberi arcok és a felidézett dokumentumok révén a régmúlt évek és a rég halott emberek életrekelnek a mozinézők számára.
Moderátor: Szekfü András filmtörténész
A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: Gulyás Gyula és Gulyás János filmrendezők
A film zárójelenetében egy magyar veterán bácsi áll a folyóparton, szemmel láthatólag meg van hatódva, és mögötte áll két mosolygó olasz fiatalember. Jól látom, hogy ott a jelenkori film is egy kicsit olyanná válik, mint egy régi hiradó?
Gulyás Gyula: Igen, pontosan. Ő egyedül volt az, akit annyira megrázott érzelmileg, hogy messze az ünnepség vége után is minden bizonnyal felidéződtek benne olyan képek, amelyeket csak egy játékfilm tudna bemutatni, és mellette a mosolygó olasz gyerekek.
Itt a képet lelassítjátok, kiemelitek belőle a két olasz fiatalembert, akik mosolyognak. Számotokra mi van az ő arcukra írva?
Gulyás János: Az értetlenség…
Gulyás Gyula: Van valamilyen derűs semmittudás, meg vannak rőkönyödve, hogy ez a vén ember mi az ördögön pityergi itt el magát, miközben semmi okot nem találnak, hiszen volt egy heppening, levezényelték, meneteltek...
Gulyás János: Én egy csöppet fel is menteném őket, mert látjuk, hogy az emberek örülnek a tévéközvetítésnek, és ők itt látták, hogy én arrafele filmezek. Nem értik, nem tudják. De hát mi is keveset tudtunk az első világháborúról, valószínűleg ők se nagyon sokat tudtak arról, hogy mi történt, csak látták, hogy zászlók vannak, zenekar, katonák vonulnak… Nem sokat tudhattak arról, hogy mit érezhet egy magyar veterán, aki ifjúkorában itt harcolt és több bajtársát elvesztette.
(Szekfü András interjúja, Filmvilág 2014. augusztus, részlet)
Gulyás Gyula és Gulyás János a nyolcvanas évek elején keresték fel az első világháború Isonzo melletti nagy csatájának néhány túlélőjét, majd elkísérték a veteránokat egy olasz-magyar találkozóra. A film egyszerre szól az egykori csatáról, az emlékezésről és az utókorról.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató