< VISSZA

Búcsú a tavasztól

Marzec '68
lengyel romantikus dráma, 122 perc, 2023
lengyel nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Krzysztof Lang

Forgatókönyv: Andrzej Golda, Krzysztof Lang
Szereplők: Vanessa Aleksander, Ignacy Liss, Ireneusz Czop, Edyta Olszówka, Mariusz Bonaszewski, Anna Radwan

Varsó, 1968. március. Diáktüntetés zajlik két hallgatónak az egyetemről való jogellenes kirúgása és a Kazimierz Dejmek rendezte Mickiewicz-adatpáció színházi előadásának betiltása ellen. A betiltott darab Mickiewicz „Ősök” című elbeszélő költeményéből készült, amelyet az egyik legnagyobb lengyel és európai romantikus műként tartanak számon, ám a pártvezetés szovjetellenes nézeteket vélt felfedezni a mű új színpadi változatában. A Nemzeti Színházban futó előadást 11 este után betiltották, megsértve ezzel a szólásszabadságot.

Ebbe a történelmi helyzetbe ágyazódik bele Haina (Vanessa Aleksander) és Janek (Ignacy Liss) története. Mindketten részt vesznek a tüntetésen, és ezalatt egymásba szeretnek – csak az okoz gondot, hogy családjaik más-más politikai oldalon állnak. A fiatalok őrülten szeretik egymást, s miközben többek között a romantika egyik legnagyobb szerzeményéből készült színdarabért küzdenek, ők maguk egy másik klasszikus alaphelyzetébe keverednek.  Akár Rómeó és Júlia. Vajon sikerrel járnak-e és beteljesülhet-e kapcsolatuk, vagy hasonló sors vár rájuk, mint Shakespeare hőseire?

Bemutató dátuma: 2023.10.19.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató