< VISSZA

Örvény

Örvény
, dokumentumfilm, 72 perc, 0

Időpontok:

Rendező: Szekeres Csaba
rendező: Szekeres Csaba
operatőr: Szekeres Csaba
producer: Sándor Pál
társproducer: John Oates
társrendező: John Oates
vágó: Kiss Sándor
szerkesztette: Gáspár Judit

A film főhőse egy tizenkét éves fiatal lány, Lulu, aki folyton megszökik az iskolából. Az osztálytársai között idegenül érzi magát, a családjában pedig egy feladat vár rá minden nap: ellátni a kisebbeket. Jelene sivár, jövője kilátástalan. Olga, aki a közeli családsegítő részéről látogatja a családot, tehetetlennek érzi magát. Lulu története akkor vesz döntő fordulatot, amikor nemcsak az iskolából, hanem a faluból is elszökik. Lulu élete mellett beleláthatunk több család és a falu életébe is. A több mint hat hónapon át zajló, állandó jelenlétre épülő forgatás olyan emberek és gyerekek életét követte nyomon, akiknek sorsát a munkanélküliség, az éhezés, az uzsora-kamat pecsételi meg.
A film a szegénység problémáját sorsokon és történeteken keresztül ábrázolja, törekszik arra, hogy a személyes és emberközeli pillanatokat tudja hitelesen közvetíteni. Nem ítélkezik, nem keres felelősöket, egyszerűen csak jelen van. Az "Örvény" című egészestés dokumentumfilm megpróbált a bizalom és a személyes odafordulás filmjévé válni. Egy dolog nagyon fontossá vált a film üzenetei közül, hogy tudniillik alkalmunk legyen újragondolni a szegénységről szóló rosszul-jól működő sztereotípiáinkat. Hát legyen szemünk és fülünk az áthallásokra!

Díjak:

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató