Rendező: Hungarian FolkEmbassy
A Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetség, Sebestyén Márta és vendégeik lemezbemutatója és népzenei karaoke kétrészes népzenei koncert az Uránia Nemzeti Filmszínház Nagytermében
Ördögharapás – klasszikus népzene címmel jelenik meg a Hungarian FolkEmbassy következő kislemeze a Philidor Intézet, a Fonó Budai Zeneház stratégiai partnerének gondozásában. A lemezen szereplő dallamfüzér arra a kihívásra kínál választ, hogy eredeti, táncot vagy éneket kiszolgáló szerepéből kiemelve, koncertkörülmények között hogyan lehet visszaadni a feldolgozatlan népzene szépségét és mélységét. A dallamokat Soós András fűzte össze a következő vidékek és községek zenéjéből: Szilágyság, Ördöngösfüzes, Budatelke, Szék, Máramaros. Ezek mellett a 19. századi magyar romantika cigányzenéjét és erdélyi román prímás játékát idézi meg.
A zenekar ezzel az összeállítással mutatja be saját ars poeticáját arról, hogyan lehet eredeti funkciójától megfosztva, a színpadon bemutatni az autentikus zenei hagyományokat.
A FolkEmbassy novemberben Kubinyi Júliával Kelet-Ázsiában turnézik. A koncert második részében az ott bemutatott műsorba ad betekintést, valamint az együttes idei repertoárjának három koncertanyagából válogat vendégeivel, akik között itt lesz a zenekar fővédnöke, Sebestyén Márta is:
- „El kell menni, nincs mit tenni…” – a Nagy Háború a népdalok alulnézetéből
Hogyan érintette a Nagy Háború azokat, akik a bőrüket vitték a vásárra? Akik otthon hagyták a szeretőjüket, édesanyjukat – Hideg Anna Néni, Ördöngösfüzesi nótafa dalaival.
- „Népdalok a kornak” – Arany János népzenében továbbélő versei
Arany János organikusan népdallá folklorizálódott versei Dávodról, Szatmárból, Székről, Kalotaszegről.
- „Felsütött a nap az égre” – népzenei karaoke;
válogatás a táncházmozgalom legszebb népdalaiból, közösségi éneklés formájában.
A koncert első, lemezbemutató része 30 perces, majd 15 perces szünet után követi a második rész, melynek hossza 70 perc.
Közreműködő vendégeink:
Sebestyén Márta – ének
Hideg Anna – ének
Kubinyi Júlia – ének
Rácz József – próza
valamint a Hungarian FolkEmbassy tagjai:
Hetényi Milán – ének (állandó közreműködő)
Soós András – hegedű, művészeti vezető
Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, zenekarvezető
Orsós Tamás – brácsák
Hegedűs Luca – cimbalom, kontra
Hanusz Zoltán – bőgő
Jegyárak:
Földszint 1 - 7. sor: 2200 Ft
Földszint 8 - 15. sor: 1700 Ft
Páholyok: 2500 Ft
Erkély, karzat : 1500 Ft
www.folkembassy.hu
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató