< VISSZA

GENESIS - A siker útján


angol zenés dokumentumfilm, 90 perc, 2014
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: John Edginton

A Genesis – A siker útján (Together and Apart/Sum of the Parts) című film eredetileg a BBC számára készült, a másfél órás játékidőben végigvezeti a nézőt a zenekar teljes pályafutásán a hatvanas évektől kezdve, bemutatja a kezdeti szárnybontogatásoktól a teátrális progresszív rock-korszakon keresztül a sztárság felé vezető utat. Ez az első olyan alkotás a zenekar történetéről, amely a klasszikus felállás minden tagjának – Phil Collins, Peter Gabriel, Steve Hackett, Tony Banks és Mike Rutherford – szoros együttműködésével jött létre.

John Edginton rendező a kirobbanó sikerű 2007-es emlékkoncert-turnéval nyitja és zárja a filmet, közben pedig a stúdióalbumok megjelenési sorrendjében tekinti át az egyes korszakokat. Megismerhetjük, hogyan alakult meg az együttes a Charterhouse nevű bentlakásos középiskolában a '60-as évek végén – ahová Tony Banks, Peter Gabriel és Mike Rutherford jártak –, hogy adták ki első, „From Genesis To Revelation” című lemezüket 1969-ben. Idővel kivált az egyik alapító tag, Anthony Phillips gitáros, majd 1970-ben csatlakozott Phil Collins és Steve Hackett, ezzel összeállt az öt tagú, klasszikus felállás, amely olyan progresszív rock-lemezekkel és teátrális koncertturnékkal alapozta meg ismertségét, mint az 1972-es “Foxtrot” vagy a '74-es “The Lamb Lies Down On Broadway”. Peter Gabriel 1975-ös, majd Steve Hackett két évvel későbbi távozása után, már trióként vették fel az “And Then There Were Three…” című lemezt, amelyen eltávolodtak a korábbi évek hosszú kompozícióitól és a letisztultabb, populárisabb hangzás felé vették az irányt. Ez a lemez volt az első aranylemezük az Egyesült Államokban, egyben előfutára a '80-as és '90-es évek fénykorának, amikor a brit és amerikai slágerlistákat egyaránt vezető “Genesis”, “Invisible Touch” és a “We Can’t Dance” című albumokkal világsztárokká váltak.

A Genesis-rajongók számára kihagyhatatlan alkotás eddig sosem publikált, páratlanul gazdag archív képanyagot és a klasszikus slágerek videoklipjeit és koncertfelvételeit vegyíti a zenekartagokkal közösen és külön-külön rögzített interjúkkal. Az őszinte vallomásokat felvonultató filmből feltárul a csoportdinamika a tagok között, kiderül, hogyan vált az egyes tagok kiválása okozta trauma végül az alkotói energiák forrásává, hogyan tette lehetővé a tagok szüntelen zenei fejlődését és a mai napig sikeres szólókarrierek kibontakozását.

Bemutató dátuma: 2015.05.21.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató