< VISSZA

Katalizátorok – ez így el fog tűnni


magyar dokumentumfilm, 107 perc, 2009

Időpontok:

Rendező: Gulyás János

Szeretettel várjuk 2014. március 19-én 18.45-kor az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri termébe, a Faludi Ferenc Akadémia DO-KU Filmklubjába.

Vetítésre kerül Gulyás János: Katalizátorok – ez így el fog tűnni /2009/ című dokumentumfilmje.
A rendszerváltozás előkészítésében a szamizdatos irodalom szerepe tagadhatatlan. Az egyik legjelentősebb csoportosulás a Katalizátor kiadó volt. Az ő szerveződésüket, tevékenységüket, majd felbomlásukat mutatja be Gulyás János a rendszerváltó éveket hitelességgel felidéző filmje.

A rendező így vall erről:

„A film a Katalizátor iroda három korszakát tekinti át. Induláskor főleg röpcédulákat készítettek és terjesztettek, majd Modor Ádámmal és Balassa Jánossal való kibővülésüket és a nyomdagép megkapását követően szépirodalmi és politikai könyveket adtak ki. Harmadik korszakuk az 1990 után kezdődött a legális kiadványokkal. A belső feszültségek megjelenése, majd a terjesztés ellehetetlenítése 1995-ös felszámolásukat és megszűnésüket jelentette.”

A film egyúttal emlékezés a 2009-ben elhunyt, a korszakot kutató Modor Ádám történészre  is.  
A vetítés utáni beszélgetés vendége Gulyás János rendező.

Bérletek az Uránia Nemzeti Filmszínházban kaphatók, belépőjegyek a helyszínen válthatók.

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató